Közben a cetlit olvasgattuk.

-Ez egy hotel és egy szobaszám! -üvöltötte Nóri mikor már a kocsiban ültünk.

-Akkor...most elmegyünk és megnézzük! -mondtam.

-Anyu lécci tegyél ki minket itt! -mondta Nóri és anyja kezébe nyomta a cetlit.

-Nem gondoljátok, hogy már késő van? -anya.

-Nem! -mondtuk.

-Jó, jó. -mondta Márti (Nóri anyuja) megadóan és elvitt minket a hotelhez.

-Köszi! -mondtuk majd kiszálltunk a kocsiból.

-Nyugodtan hazamehetsz... -kezdte Nóri, de Márti félbeszakította.

-Na azt már nem! Nem hagylak itt titeket. Megvárlak, menjetek. -mondta.

Mi gyors léptekkel elindultunk a hotel felé. Felmentünk a 4. emeletre és bekopogtunk a 8.-as ajtón. Nagyon meglepődtünk mikor Tom nyitott ajtót.

-Sziasztok! -köszönt (persze németül).

-Hello! -mondtuk, bár alig tudtunk megszólalni.

-Nem jöttök be? -kérdezte Bill a szobából kiordítva.

-De! -nyögtük (nem félreérteni :D) és elindultunk befelé.

Mikor bementünk csak Billt találtuk a szobában aki a fotelban gubbasztott és bámulta a TV-t. De mikor meglátott minket felderült és odajött hozzánk.

-Hello! -köszönt.

-Szia! -mondtuk.

-Örülünk, hogy eljöttetek. Bár már elég késő van. Hol laktok? -Bill.

-Csepelen. A város másik végén. -mi.

-Akkor nincs kedvetek itt aludni? Van egy csomó szoba. Mindenki külön alszik. -mosolygott Bill.

-Oké! Csak szólunk Mártinak. -azzal kirohantunk és futottunk le a lépcsőn.

Mikor leértünk:

-Hol voltatok már? -Márti.

-Anya! Itt aludhatunk? Tommal és Billel? Nyugi nem csinálunk semmi rosszat. -Nóri kérlőn nézett anyjára.

-Hát...Jó. De aztán reggel értetek jövök. -Márti.

-Oké, köszi! -majd egy puszit adott Nóri anyjának.

-Sziasztok! -Márti.

-Szia! -mi.

Majd a kocsi eltűnt a sarkon.