Másnap reggel a telefonom csörgésére ébretünk.

-Ki az ilyen korán? -Bill.

-Anyám. -én, majd felvettem.- Igen?

-Szia! -anya.- Hogy vagytok?

-Szia! Köszi jól. Ti? -én.

-Mi is. -anya.- Boldog Karácsonyt nektek!

-Nektek is. -én.

-Na és mit kaptál? -anya.

-Egy gyönyörű arany nyakláncot Billtől. -én.

-Mikor jöttök haza? -anya.

-Hát...majd a nyári szünetben. -én.

-Oké. -anya.

-Na én most letenném. -én.

-Oké! Szia! -anya.

-Szia!. -én.

-Mit mondott? -Bill.

-Csak boldog karácsonyt kívánt és kérdezte mikor megyünk haza. -én.

-Értem. -Bill.

Majd átöltöztünk és kimentünk a nappaliba TV-zni. Tomék már ott voltak.

-Jó reggelt álomszuszékok. -Tom.

-Miért hány óra van? -Bill.

-14 óra elmúlt. -Nóri.

-Akkor jó sokáig aludtunk. -én.

-Hát jah! -Tom.

-Mit csináltatok este? -Nóri, egy elégedett vigyor kíséretében.

-Hát..őőő... -Bill miközben elvörösödtünk.

-Na jó gondoltuk. -Tom.

-De ha jól sejtem ti is ezt csináltátok. -én, még mindig vörösen.

-Hát...őőő... -Tom, majd ők is vörösödtek.

-Tudtuk! -Bill.

Majd ezután rendeltünk pizzát. Miután megettük úgy döntöttünk, hogy lemegyünk sétálni. De ez kudarcba fulladt. Egy halom rajongó elől menekültünk vissza a házba. Majd lassan teltek a napok. Menni kellett suliba. Majd lassan eljött a tavaszi szünet is...