2 napja volt bent Bill a kórházban. A szobájában az ő ágyán kívül még 1 volt. De ott most éppen nem feküdt senki. Vagyis Tom pihent le ebben a pillanatban az ágyra. Én meg Nóri az asztalnál ültünk és beszélgettünk, amíg Bill aludt. Minden nap bejártunk hozzá és ott töltöttük az egész napot. Egyszercsak egy lányt toltak be az ajtón. Tom gyorsan felugrott az ágyról, nehogy leszidják.

-Jó napot! Kaulitz úr, nem baj, ha kap egy szobatársat? -orvos.

Mivel Bill még aludt, de az orvos nem vette észre, én válaszoltam.

-Nem hiszem, h zavarná. Legalább ha nem vunk itt, akkoris tud vkivel beszélgetni. -én.

És csak most láttuk meg, h ki fekszik az ágyon. Klári volt az. Mindenki teljesen ledermedt. Az orvos ezt észrevette és megkérdezte:

-Önök ismerik? -orvos.

-Igen. Az egyik ismerősünk. Mi történt vele? -én.

-Súlyos drogtúladagolásban szenved. -orvos.

-Klári?! Az nem lehet...bár mostanában télleg elég furcsán viselkedett... -Nóri.

Bill akkor ébredt fel, miután az orvosok kimentek.

-Jó reggelt drágám! Szobatársad érkezett. -mondtam mosolyogva.

-Szia cica! Igen? És mégis ki? -Bill.

-Klári. -én.

-Milyen Klári? -Bill.

-Gustav csaja. -Tom.

-Jaaa...mit keres ő it? -Bill.

-Súlyos drogtúladagolásban szenved. -én.

-Klári? Ki gondolta volna... -Bill.

-Vajon Gustavék hol vannak? -én.

Eközben Gustavék (Gustav, Petra, Georg) keresték azt a szobát, ahova betolták Klárit. Megálltak az ajtó előtt.

-Te, ez nem Bill öcsi szobája? -Georg.

-Dede. A kis Herceg (Bill) sose tud magára vigyázni. :P -Petra.

-Jah...Kisöcsit (Billt) mindig éri vmi baj. -Georg.

Gustav berontott a szobába.

-Már itt is vannak... -motyogtam.

-Hol van? -Gustav.

-Itt. -mutatott Bill a mellette lévő ágyra.

Gustav letelepedett az ágy mellé és egész nap el se mozdult onnan. Mi csak beszélgettünk.

-Mióta tart ez az állapot? -én.

-Hát...már vagy 2 hónapja olyan furcsán viselkedik. -Petra.

-Aztán hetenként minden este eljárt vhova. -Georg.- És kiderült, h drogot vásárolni megy.

-Ahham. -én.- Nem gondoltam volna...

Este 9 óra volt. Hazamentünk. Bill pedig az ágyán fekve a kórházban gondolkozott, amikor Klári ébredezni kezdett. Felült és ránézett Billre.

-Szia! Hát te? Nem is tudtam, h kórházban vagy... -Klári.

-Szia! Hát...szerencsétlen baleset. Leestem a lépcsőn. -Bill.

-Ahham. -Klári.

-Mért próbáltad ki? -Bill.

-Mit? A drogot? -Klári.

-Ja, azt. -Bill.

-Hát...nem is tom...egyik este az egyik haverom hozott egy házibuliba. És olyan jól éreztem magam tőle. -Klári.- Aztán gondoltam kipróbálom többször...és ez lett a vége.

-Hát igen...nemtom...én most boldog vok, nincs szükségem ilyen szerekre. De ha boldogtalan lennék, akkor sem próbálnám ki. -Bill.

-Szted meddig kell kórházban maradnom? -Klári.

-Sztem, ha leszoksz a drogról, akkor pár nap. -Bill.

-Remélem...na jó. Én álmos vok. Jóccakát! -és Klári hátradőlt és elaludt.

Bill is hátradőlt és a plafont bámulta. Gondolkozott az elmúlt napokon. Aztán őt is elnyomta az álom. Másnap reggel már 9-kor bent voltunk náluk. Klári éppen reggelijét fogyasztotta, Bill pedig az aznapi újságot olvasta.

-Szia drága! H aludtál? -én, miközben adtam neki egy cuppanóst XD.

-Szia! Egész jól. Csak kicsit fájt a hátam az este. -Bill.

-Az orvos most mondta, h már 1 hét múlva hazamehetsz. -fordultam Klári felé.

-Okés. Már alig várom! -Klári.

Teltek, teltek a napok. Billt és Klárit egy szerdai napon engedték ki. Billnek még pihennie kellett. Mikor már teljesen jól volt, egyik nap Klári csengetett.

-Szia! Beszélhetnék Billel? -Klári.

-Persze. BILL! Keresnek! -Tom.

-Ki az? -futott le a lépcsőn Bill.

-Klári keres. -ment vissza a szobába Tom.

-Szia. Kijössz egy picit sétálni? -Klári.

-Öm...izé...Meli féltékeny lesz. -Bill.

-Nem baj. Mutatni akarok neked vmit. -Klári.

-Ja...ööö...izé...okés. -Bill.- Elmentem, majd jök!

És Kláriék elmentek.

-Ez nekem bűzlik. -mondtam.- Se puszi, se semmi. És mért pont KLÁRIVAL?!

-Nyugi. Biztos nem csinálnak semmi olyat. -Nóri.

-Ááá nem...emlékezz csak vissza, hányszor megcsalt már? Most a következő a Klárival lesz. -én.

Ezalatt Billék egy padra ültek a parkban. Klári elővett egy zacskót, amibe fehér színű por volt.

-Ez ugye nem az? -nézett rá Bill.

-De. Drog. Ezt akartam mutatni. Próbáld ki! -Klári.

-Dehogy próbálom! Meghibbantál? -Bill.

-Na, csak most az egyszer. -dugta Bill orra alá a zacskót Klári.

-Dehogy! Én most hazamennék, ha nem haragszol. -Bill és felpattant.

Elindult hazafelé sétálva. És már megint gondolkozott. Vajon elmondja a dolgokat nekem vagy vkinek? Végül arra jutott, h nekem elmondja. Eközben én már síkideg voltam és csak azt néztem, mikor ér haza. Ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta.

-Hol voltál? Mit csináltatok? -támadtam le.

-Gyere fel a szobánkba és elmondok vmit. -Bill.

Felmentünk a szobánkba. Ő kicsit szomorú arccal ült előttem az ágyon.

-Mi a baj? -én.

-Szal...tom, h féltékeny vagy, de ne legyél nem történt semmi olyan dolog. Viszont más igen, de ha lehet, ne mondd el senkinek. Klári "megkínált" droggal... -sütötte le a szemét.

-És...és...elfogadtad? -én.

-Nem. Soha nem tennék ilyet. Akkor csalódást okoznék mindenkinek. -Bill.

-Ez így van. És örülök, h nem fogadtad el... -öleltem meg.

-Viszont engem aggaszt Klári. Mi lesz vele, ha nem fog tudni leszokni? -Bill.

-Az már az ő problémája. -próbáltam vele kedvesen beszélni, de egyre feljebb ment bennem a pumpa.

-De... -Bill.

-Figyelj Bill! Mondd meg ha már nem szeretsz! Elfogadom és elmegyek. De elegem van abból, h mindig csak Klári...az ő élete, azt csinál vele, amit akar. -én.

-De Meli! H mondhatsz ilyet! Ő a barátnőd! -Bill.

-De mostmár tényleg. Elegem van, h állandóan Kláriról dadogsz itt nekem össze-vissza! Menj oda hozzá és jöjjetek össze, de akkor én meg elhúzok ebből a házból, haza! -én és becsaptam az ajtót.

Felkaptam a kabátom és kiszáguldoztam a házból. Ezt Nóriék is meghallották és bementek Billhez.

-Már megint min kaptatok össze? -Tom.

-Klárin... -Bill.

-De...én ezt nem értem. Meli féltékeny? -Nóri.

-Igen az. Próbáltam vele megértetni, h nem történt semmi köztünk, de nem ment. Azt mondta, mindig csak Kláriról beszélek, mióta hazajöttem a kórházból. -Bill.

-Bocs tesa, de most igazat kell adnom Melinek. -Tom.

-Szal szerintetek is túl sokat dumálok róla? -Bill.

-Igen. Sztem menj utána, keresd meg és békülj ki vele. -Nóri.

-Rendben. -Bill.

Felkapta a kabátját és elindult a sötét magdeburgi utcákon. Eközben én meg Klárihoz mentem a parkba. Meg is találtam, épp a zacskóját nézegette. Mikor meglátott gyorsan zsebre vágta.

-Na, idefigyelj te l*tyó! Most azonnal szállj le a pasimról és ne etesd meg vele azt a szart, mert ha megtudom, neked annyi lesz! Megértetted?! -én.

-Meg... -szeppent meg Klári.

-Remélem is. Többet a közelébe ne gyere! -én és elindultam haza.

Úgy éreztem, ettől kicsit megkönnyebültem. Ekkor találkoztam Billel, aki engem keresett.

-Szia édesem! Légyszives bocsáss meg nekem. -Bill.- Én nem akartam, h így legyen.

-Szia. Nem haragszom. Mostmár nem fog rádszállni, az a hülye r*banc. -én.

-Mit csináltál vele? -Bill.

-Csak leordítottam a fejét. -én.

Bill csak vigyorgott. Átkaroltuk egymást és elindultunk haza...