Gustav bánatos képet színlelve ment vissza Tomékhoz. Bill, mint az őrült, úgy rohant az ajtóhoz, mikor Gustav csengetett. Azt hitte vele vok...de tévedett.

-Öh...szia Gustav. Meli? -Bill.

-Nem találtam meg. -Gustav.

-Oh...értem. Akkor...én felmennék a szobámba. -mondta Bill, becsukta az ajtót és felrohant.

Mikor felért, bevágta az ajtaját és az ágyára borult. Elgondolkozott a velem töltött időn. Amikor megismerkedtünk, az első csók, az első alkalom és még sok minden. Megfogta az éjjeli szekrényen lévő képemet és azt nézegette. Már nem bírta visszafolytani a könnyeit, így azok csak hullottak és hullottak. Közben ezt mondogatta:

-Nagyon hiányzol...nem is tudod mennyire...h lehettem ekkora hülye...sajnálom...gyere vissza kérlek. -Bill.

Ekkor Tom kopogtatott.

-Bill! Bejöhetek? -Tom.

-Persze. Gyere csak. -Bill.

Bill gyorsan megtörölgette a szemeit és a képet visszatette az asztalra. Aztán gyorsan elterült az ágyon.

-Mit csinálsz itt? -Tom.

-Semmit...csak gondolkoztam. -Bill.

-Hiányzik? -Tom.

-Nem is tudod mennyire. -Bill.- Nem tudom mit fogok csinálni nélküle.

-Túl kell lépned rajta. -Tom.

-De nem megy. Minden rá emlékeztet. Nóri, Devis, ez a kép, minden. -Bill, de megint előtört belőle a sírás.

Gustav mindent hallott az ajtó mellett. Nem bírta tovább, nagyon sajnálta Billt. Berontott a szobába.

-Bill! Vmit elkell mondanom. -Gustav.

-Mit? -nézett rá csodálkozva Bill.

-Nos...ööö...tudom hol van Meli... -Gustav.

Gustav tudta, mit fog erre reagálni Bill, így inkább az ajtó felé araszolt.

-MI?! -ugrott fel Bill és Gustavhoz közelített.

Tom, mivel látta testvére mennyire ideges, gyorsan utána eredt és lefogta.

-Tudom hol van Meli...tegnap nem a Mekiben voltam, hanem vele a hotelszobában. -Gustav.

-Te lefeküdtél vele?! -Bill.

-Nem! Dehogyis! Csak beszélgettünk. Elmondtam neki mindent. -Gustav.- Azt kérte, h ne mondjam el, de nem bírtalak tovább így látni.

-És melyik hotelben van? -Bill.

-A...a...nem mondhatom meg. -Gustav.

-NYÖGD MÁR KI! -üvöltötte Bill.

-A William Hotelben van. -Gustav.

Bill fekapta a kabátját és kirohant a házból. Nem érdekelte, h zuhog az eső. Futva közeledett a hotel felé. Néha megállt 1-1 pillanatra pihenni, de pár másodperc múlva már folytatta útját. Mikor elért a hotelhez, berontott az ajtón és "letámadta" a recepcióst.

-Hol van egy Melinda nevű lány szobája?! -Bill.

-Uram, magát nem engedhetjük fel. Túl agresszív. Kérem menjen ki és nyugodjon le, aztán lehet, h megmondom. -recepciós.

-Mi az, h túl agresszív vagyok?! Tudja, a barátnőm most itt van és beszélni akarok vele, egy nagyon sürgős ügyben! -Bill.

-Kérem fáradjon ki... -recepciós.

-Nem fogok! Nos, melyik az ő szobája? -Bill.

-Őrök! -recepciós.- Ez egy nyugodt hotel és nem boríthatja fel a nyugalmat egy ilyen kis senki, mint te fiacskám.

Az őrök megfogták Billt és szó szerint kidobták az útra egy pocsolya közepébe.

-Nagyszerű... -morogta Bill, miközben az alsógatyájáig ázva, elindult vissza a házba.

Újra gondolkodóba esett. H juthatna be a hotelbe, h ne dobják ki. Higgadtnak nem tud tűnni, mert ahhoz túl ideges. Ezen gondolkodott, amíg haza nem ért.

-Veled meg mi történt? -kérdezte Tom aggódva, mikor látta a megviselt és sáros Billt.

-Semmi különös...csak kiraktak a hotelből, mert túl agresszív voltam. Pedig én csak Melivel akartam beszélni. Meg persze az eső is szakad és nem vittem esernyőt. -hajtotta le Bill a fejét.

-Jajj... -Tom.

-Lezuhanyzom, átöltözök és vissza megyek. -Bill.

-Rendben. -Tom.

Mikor Bill mindennel készen volt, elindult a hotel felé. A nap addigra már kisütött és a víz is felszáradt így-úgy. Bement a hotelba és a recepcióst kérdezgette.

-Hol van egy Melinda nevű lány szobája? -Bill.

-Maga nem mehet fel. Már elküldtük egyszer. -recepciós.

-De értse meg, naon fontos ügyben keresem. -Bill.

-Rendben... -sóhajtott a recepciós.- A 2. emeleten a 129-es szoba.

-Köszönöm. -Bill.

Gyorsan felrohant és kopogott. Én éppen a nappaliban ültem a kanapén és gondolkoztam Billen. "Vajon hol lehet és mit csinál? Lehet, h csajozik? Vagy éppen miattam szomorkodik?" ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Kimentem az ajtóhoz és kinyitottam.

-Bill? Te mit keresel itt? Nem megmondtam h menj innen? Ajj, arra a hülye Gustavra se lehet semmit bízni! -én.

-Igen, én vagyok. Csak szeretnék bocsánatot kérni, és megbeszélni a dolgokat. -Bill.

-De engem nem érdekelsz! -én és beakartam csukni az ajtót, de ő nem engedte.

-Csak hallgass meg. Ha azután sem érdekellek, elfogadom és elmegyek. -Bill.

-Rendben. Gyere be. -én.

Leültünk a kanapéra. Olyan régen láttam már azt a cuki pofiját. Mosolygott és örült, h viszontláthat.

-Nos...én ott a diszkóban csak be voltam rúgva...nem tudom, h pontosan mit is csináltam, de remélem nem történt meg azzal a csajjal a dolog. Én csak azt szeretném kérni, h bocsáss meg nekem. Ígérem, h többet nem fogsz csalódni bennem. -Bill.

-Ne aggódj, nem történt meg a dolog... -én.

-Hú, akkor megnyugodtam. -Bill.

-De elég forró hangulatban táncoltatok. Úgy tűnt, h a következő lépés az ágy lesz, ha nem lépek közbe. De én azt hiszem, h nem te vagy a bűnös. Igazából én vagyok. Én engedtem meg, h piáljatok. De ha jobban belegondolok, senki sem bűnös igazából... -én.

Bill közelebb húzódott, majd magához rántott és megcsókolt.

-Olyan régóta vágytam erre...pedig csak 2 napja nem találkoztunk. -Bill.

-Én is vágytam már erre. És tudod, én megbocsátok neked. Inkább te ne haragudj, h így elrohantam. -én.

-Nem haragszom. -Bill és megcsókolt.

Aztán megtörtént a dolog, ott a kanapén. Miután abbahagytuk, felöltöztünk és összepakoltunk. Aztán visszaindultunk a házba...