-Nincs kedved elmenni ebédelni? -Bill.

-Csomagokkal? -én.

-Mért ne? Legalább később kapod meg a többiektől a fejmosást. -nevetett Bill.

-Igazad van...és amúgy is éhes vok. -mosolyogtam.

-Nekem mindig igazam van! -húzta ki magát Bill.

-Télleg? -böktem rá a mellkasára.

-Igen. Na, de te fizeted a kaját. -Bill.

-Én aztán nem. Am sincs egy vasam se... -én.

-Csak vicceltem. Majd én állom a költségeket. Te csak érezd jól magad. -Bill.

Én csak mosolyogtam. Elmentünk az étterembe. Kértünk egy családi pizzát és megzabantottuk ketten. Persze az utolsó 2 szelet már a kajacsatába ment. Ugyanis az egyik asztalnál egy házaspár veszekedett és dobálták egymásra a kaját. De a férj eltalált egy tatát, aki visszadobta, de egy másik embert talált el...és ahogy ez folytatódni szokott. Aztán már mi is beszálltunk, szal már csupa kajások voltunk mire kizavartak mindenkit az étteremből.

-Kérsz egy krumplit? -szedtem le Bill fejetetejéről egy sültkrumplit.

-Nem kössz. -nevetett Bill.

-Hazavisszük a többieknek. -hülyéskedtem.

-Nem hiszem, h pont egy agyonnyomott sültkrumplira lesz szükségük. -Bill.

-Én viszont tudom, h csak arra vágynak. XD -én.

-Elmegyünk piálni egy parkba? -Bill és a közeli bolt felé vette az irányt.

-Mit akarsz inni? -én.

-Csak egy kis sört... -Bill.- Nyugi, alkoholmenteset.

-Reméltem is. Még meg kell védened a többiektől. -én.

-Te is kérsz? -Bill.

-Ahha. -én.

Megvettük a söröket és kimentünk egy parkba. Leültünk egy fa alá és ott dumálgattunk. Persze Tom és Nóri éppen arra mászkáltak és megláttak minket. De főleg rajtam és a csomagokon csodálkoztak. Tom inkább csodálkozva, Nóri viszont dühös arccal lépett oda hozzánk.

-Öhm...sziasztok! -mondtam hülyén integetve.

-Szia! Mi a frászt keresel itt? -Nóri.

-Billel éppen a sörünket fogyasztjuk... -én.

-És nem dobhattál volna egy telefont, h hova mész, h legalább ne aggódjunk miattad? Eddig hol a p*csában voltál? -kérdezte kicsit idegesen Nóri és levetette magát a fűbe.

-Bocsi, de nem tehettem. Ha te megtudod, elmondod a többieknek, ti meg elmondjátok Billnek és akkor utánam jön...ami persze megtörtént, mert az édesdrága Gusztikácska elmondta az én Billemnek, h hol vok. -én.- Amúgy meg a William Hotelben szálltam meg...

-Nem azt nézte meg Gustav utoljára? -Nóri.

-De. Nem a Mekiben volt, hanem velem dumált... -én.

-És mostmár minden rendben? -Nóri.

-Igen, megbeszéltük a dolgokat. -Bill.

-Akkor jó. Gyertek haza, már mindenki vár. -Nóri.

-Inkább majd később...később akarom megkapni a fejmosást. -én.

-Majd én megvédelek. -Bill.

-Akkor mehetünk. -adtam Billnek egy puszit és elindultunk.

Otthon persze mindenki "idegességét" megkaptam, szal mindenkitől kaptam leb*szást. Miután mindenki jól leordította a fejem, de mindenkivel megbékültem, Billel felmentünk a szobánkba. Már egy ideje az ágyon csókolóztunk, amikor Tom berontott, mint az állat, majdnem kitépte az ajtót.

-GYERTEK GYORSAN! NAGY BAJ VAN! -Tom.

-Mi van? -én.

Bill rajtam feküdt és úgy bámultuk Tomot.

-Gyertek le gyorsan...öhm...Gustav rosszul van! -Tom.

Felkapkodtunk magunkra egy polót és egy gatyát és kirohantunk a nappaliba. Teljesen sötét volt. Aztán hirtelen felkapcsolódott a lámpa és mindenki előugrott.

-BOLDOG SZÜLINAPOT! -mindenki.

-Ööö... -ámultam el.- Köszönöm!

Az egyik sarokban egy halom ajándék hevert.

-Ezek a tieid. -Nóri mutatott a kupacra.

-Mind? -én.

-Igen. Tőlünk, a rajongoktól... -Nóri.

Miután még a népes ismeretségünk (Tomék, Gustavék, Georgék, Andreasék) is odaadta ajándékát, Bill félrehívott, vissza a szobánkba.

-Na mondjad! -pusziltam meg az orrát.

-Én csak...szal azt akarom mondani, h mi lenne, ha megpróbálkoznánk mégegyszer egy gyerekkel? -vigyorgott Bill.

Pár percig gondolkoztam, majd bólintottam. Ő csak letámadott és rávetődtünk az ágyra. Majd a további 2 óra kellemesen eltelt. Miután fáradtan az ágyban feküdtünk egymás melett, Bill megszólalt:

-Nekem ez a szülinapi ajándékom! -húzott elő Bill egy dobozkát az ágy alól és átnyújtotta nekem.

-Köszönöm! -mosolyogtam és megpusziltam az orrát.

Nemtom pontosan, mi volt olyan jó az orrába, de szerettem azt puszilgatni, olyan kis selymes volt. Kinyitottam a dobozt. Abban egy nyaklánc volt, gyönyörű kövekkel kirakva és beleírva, h: "Szeretlek!". Hálám jeléül újra puszit adtam az orrára.

-Csak ennyi? -Bill.

-Kapsz még, ha kell... -én.

-Persze, h kell... -mosolygott Bill és felém fordult.

-Remélem, h mostmár sikerült egy kisbabát "összehozni". -én.- És mi van ha nem sikerül?

-Még mindig ott van az örökbefogadás lehetősége. -Bill.

-De én nem szeretnék örökbefogadni kicsit. -én.- Tudod mit? Addig próbálkozunk, amíg "össze nem jön".

-Benne vagyok. -vigyorgott Bill.

-Ki kéne menni... -én.

-Menjünk. -simogatta a hasam Bill.- Éhes vagyok.

-Én is. -én.

Kimentünk. Mindenki kaján vigyorral ült a kanapén és minket bámultak...