Elindultunk hazafelé. Útközben Bill azon gondolkozott, hogy hogy fog fellépni. Én a vállára dőltem és elaludtam. Nóri és Tom pedig csak beszélgettek. Amikor hazaértünk Bill felkeltett, majd mivel már volt olyan 20 körül bementünk vacsorázni.

-Bill mégegyszer bocsi. -Tom.

-Semmi baj. Csak segíts kitalálni mit csináljak a kötéssel a holnapi koncin. -Bill.

-Hát sztem próbáljuk meg befesteni. -Nóri.

-Az nem jó. Mert akkor meg kétszer akkorának látszik majd az orrom. -Bill.

-Szerintem hagyjuk így ahogy van. Legfeljebb pár újságban lesz benne azt kész. -én.

-Szerintem sem kéne rajta ennyit rágódnod. -Tom.

-Hát jó. Akkor majd ti magyarázzátok meg holnap a sajtónak a dolgot. -azzal Bill felállt és elviharzott a szobájába.

-Ennek meg mi baja? -Tom.

-Csak kétségbe van esve. -Simonne.- Tudjátok, hogy Bill "kicsit" kényes a külsejére. Ráadásul, hogy holnap még a sajtó előtt is...Hagyjátok most majd holnap megbeszélitek vele. Most már szerintem úgyis alszik.

-Na én is megyek lefeküdni. Köszönöm a vacsorát. -mondtam, majd felmentem a szobánkba.

Simonnenak igaza volt. Bill már aludt. Így adtam neki egy csókot és bebújtam mellé és azonnal álomba merültem. Eközben Tomék: abbahagyták már a vacsorát és a szobájukban dumcsiztak.

-Szegény Bill. Úgy sajnálom! -Nóri.

-Nekem meg hatalmas bűntudatom van. Miattam van az egész... -Tom.

-Csak véletlen volt... -Nóri.

-Hát...jó...de most miattam ilyen "morci". -Tom.

-Majd kiheveri. Holnapra szerintem kutya-baja sem lesz. -Nóri.- Na de mostmár aludjunk. Jó éjt!

-Szia! -Tom, majd adott egy puszit Nórinak és lefeküdtek aludni.