Az egész egy decemberi napon kezdődött. Éppen egy fa alatt üldögéltem nagykabátban, a hóban. Néztem a tájat, mivel a kilátás jó volt. Egy dombtetőn volt a kedvenc helyem. Mindig ide jártam, ha gondolkoznom kellett vmin. Most éppen egy 17 éves, rasztahajú srácról gondolkoztam. „Hogy tehette ezt velem? A szemem láttára megcsal egy másik csajjal? Na és ott van a testvére…Bill…ő olyan kedves. Mindig fel tud vidítani. De most nincs itt…Bár csak itt lenne.” -gondolkoztam magamban. Egyszercsak lépteket hallok magam mögül. Hátranéztem, de nem láttam senkit. Kezdtem megijedni. De gondoltam egyedül vok, nincs itt senki, így visszaültem a fa alá. Ekkor mögém lépett egy fekete hajú, festett szemű, 17 éves srác…Bill.

- Gondoltam h itt talállak. -mondta halkan.

- Most nincs szükségem társaságra. -mondtam.

- Hát jó…akkor békénhagylak. -mondta szomorúan, megfordult és eltűnt a sötétségben.

Szomorúan néztem utána. Nem akartam megbántani. Olyan tuskó vok. Hirtelen felpattantam és utána futottam. Hamarosam utol is értem.

- Bill…kérlek, nem akartalak megbántani. -lihegtem, mikor utolértem.

- Tudom, h most rossz neked. De hidd el, nem akarta. -mondta gyengéden és közelebb jött.

- De Bill…már nem egyszer fordult elő.

- Tudom…nem tudunk mit csinálni, ő ilyen. És akárhogy is próbálom, nem tudom megváltoztatni. Ne szomorkodj miatta. -hajolt közelebb.

- Bill… -suttogtam, de nem tudtam befejezni, mert megcsókolt.

Majd lassan átkarolta a derekam, én meg az ő nyakát és úgy csókolóztunk tovább. Sokáig álltunk ott a hóesésben. Mikor abbahagytuk, Bill megszólalt.

- Ne haragudj…ezt nem kellett volna. Hisz te Tom barátnője vagy.

- Már csak voltam… -csókoltam meg újra.

- Tehát nem bocsátassz meg neki?

- Nem hiszem…ha nem tudok rajta változtatni, minek erőlködni. -mosolyogtam.

- Remélem ezért nem fog megölni, h elvettem a csaját. -mondta kaján vigyorral.

- Nem hiszem…de ha meg neked esik, leállítom.

- Menni kéne…anyukád már biztos aggódik. Elvégre azt mondtad neki, h 10re hazaérsz. És már éjfél is elmúlt.

- Most nem érdekel. Menjünk el sétálni egy kicsit. Szeretnék veled lenni.

- Ha így szeretnéd…

Elindultunk a szakadó hóban. Kézenfogva néztük a tájat vagy éppen csókolóztunk. De egyszercsak szembe találtuk magunkat Tommal. Bill olyan fehér lett hirtelen, mint a hó és ledermedt. Én csak néztem Tomot. A feje vörös volt a dühtől és mereven testvérére bámult.

- Tom… -szólaltam fel halkan, mire ő rámnézett.

- Nem teheted ezt velem…pont a testvéremmel? Miért?

- Még te beszélsz? Te csaltál már meg kétszer is. Nem értem mit pattogsz itt. Amúgy meg én most szakítok veled. Bill sokkal szeretnivalóbb pasi, mint te. -vágtam oda neki.

Erre ő ránézett döbbent testvérére. A szemei már szinte szikráztak. Bill felocsúdott a meglepetségből és megszorította a kezem. Mind a ketten Tom reakcióját figyeltük. Majd egyszercsak Tom nekirontott Billnek. A hóban verekedtek. Gyorsan kikaptam a zsebemből a telefonom és felhívtam Georgot és Gustavot, h jöjjenek ide. Nem tudtam tenni semmit, Tom csak püfölte Billt, ahol érte.

- Tom…hagyd abba…kérlek… -nyögte Bill az ütések között. Nem akarta megütni Tomot, hiszen a testvéréről volt szó.

- Te szemét…elvetted a csajomat! -kelt ki magából Tom.

- Tom kérlek hagyd abba! -kiáltoztam, majd odarohantam és húzni kezdtem a fiú karját. Bill közbe már elvesztette az eszméletét az ütésektől. Észre se vettük, h a camping részhez értünk, ahol volt egy parkoló. Kocsival megérkezett Georg és Gustav. Mikor meglátták Tomot, az eszméletlen Billt és engem rögtön hozzánk siettek. Tomot nem tudtam megállítani, így az még néha-néha beleütött testvérébe.

- TOM! MIT CSINÁLSZ?! MEGŐRÜLTÉL?! - üvöltözött Georg.

Gustav és én közben Billhez rohantunk. Georg betuszkolta a kocsiba Tomot.

- Várjatok meg, mindjárt visszajök csak elviszem innen ezt az elmebeteget. -mondta Georg és elhajtott.

- Nem is tudnánk hova menni. -morogtam.

Gustav közbe Bill alá tette a kabátját, h ki ne hűljön.

- Mi történt? -kérdezte, miközben elvette a kocsiból kitett pokrócokat és Billre terítette.

- Nemtom…minden olyan gyorsan történt…Bill és én csókolóztunk, Tom meglátta, begurult, verekedni kezdett Billel és ez lett a vége. -könnyeztem.

- Ne aggódj. Billnek nem lesz semmi baja. -Gustav.

- Remélem.

Ekkor megérkezett Georg. Billt betettük a kocsiba és a kórházba vittük. Az orvosok bevitték a vizsgálóba. Mi addig beszélgettünk.

- Hova vitted Tomot? -kérdeztem kiváncsian.

- Haza. Majd kap egy alapos fejmosást az anyjától. Direkt elmondtam neki, h valószínűleg mi történt. Ugye jól sejtem, h közted és Bill között történt vmi? -mondta Georg.

- Igen, jól sejted.

Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és Tom lépett be rajta. Rám se mert nézni. Legszívesebben odamentem volna hozzá és lekevertem volna neki egy pofont…de türtőztettem magam. Felálltam és kimentem egy másik folyosóra. Tom leült a két fiú közé és dumálni kezdtek.

- Tudod, h majdnem megölted Billt? -kérdezte halkan Georg.

- Tudom…és naon sajnálom. Én…én…nem tudtam mit teszek. Teljesen elvesztettem a fejem. -mondta Tom és lehajtotta a fejét.

Kijött az orvos.

- Nos uraim… -megköszörülte a torkát.- A fiú jól van. Egy enyhe agyrázkódást kapott és apróbb sérüléseket szenvedett, de semmi baja nem lesz. Kicsit ki is hűlt, de ezt melegítéssel megtudjuk oldani. Holnapig bent tartjuk, aztán kiengedjük, ha felébred. Nos…

- Köszönjük… -léptem be a folyosóra.

Tom csak ült ott és lesütötte a szemét. Még mindig nem mert rámnézni. Georg és Gustav kimentek, h megtudjuk beszélni a dolgokat Tommal.

- Tom…tudod, h most megtudnálak fojtani? -mondtam.

- Tudom… -még lejjebb hajtotta a fejét.

- És azt is tudod, h nem fogom ezt neked egyhamar megbocsátani?

- Azt is tudom…de kérlek…én nem akartam. Nem tudtam, h mit csinálok, a düh teljesen elvette az agyamat. -nézett a szemembe.

- Én nem tudom Tom…nem hiszem, h Bill hamar átteszi magát ezen a traumán. És én se tudom ilyen hamar feldolgozni, h majdnem megöltél vkit, akit szeretsz. Ráadásul a testvéredet és az egyetlen embert, akit teljes szívemből szeretek.

- Naon sajnálom… -könnyezett Tom.

Georg és Gustav visszajött az orvossal.

- Felébredt. Ha akarnak, bemehetnek hozzá.

Bementem. Bill ott feküdt a szobában az ágyán és amikor meglátott, oldalra fordította a fejét.

- Bill… -mentem oda hozzá.

Visszafordította a fejét és rámnézett.

- Mért tette ezt velem?

- Nem tudom…

- Nem hiszem, h valaha is megbocsátok neki.

- De Bill…a testvéred.

- És? Ő törődött vele, amikor halálra akart verni?

- Nem…de te nem vagy olyan, mint ő. Te jobb ember vagy…sokkal jobb.

- Köszönöm… -húzott közelebb az ágyához.

Én odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Másnap…

Billt hazaengedték a kórházból. Kézenfogva sétáltunk Magdeburg hófödte utcáin. Tom már tegnap óta nem mutatkozott. Szégyelte magát testvére előtt. Billel hazaértünk. Simone átölelte fiát és össze-vissza puszilgatta. Aztán felmentünk Bill szobájába. Tom kopogtatott ekkor az ajtón.

- Tom vagyok…bejöhetek? -kérdezte félénken.

- Akkor én meek is… -adtam egy puszit Billnek és kimentem, miközben Tom bement.

Bill elterült az ágyon és a plafont nézte.

- Bill…

- Tudod Tom…csalódtam benned. Nem hittem volna, h valaha is bántasz vagy vmi.

- Bill…én…én…annyira sajnálom. Nem tudtam h mit csinálok. Teljesen elvesztettem a fejem. Olyan rosszul esett látni.

- Csak magadnak köszönheted. -mondta Bill komoran és felült.

- Tudom…de…ti most télleg jártok?

- Igen. Legalábbis részemről. Tudod, h csak magadnak köszönheted ezt az egész balhét. Ha te nem készíted ki, akkor nem csókolózunk és nincs ez az egész.

- Igen…tudom…de…kérlek egyszer bocsáss majd meg nekem! -borult ki Tom és zokogni kezdett.

Bill odament testvéréhez és ezt mondta neki:

- Ne aggódj…egyszer biztos megbocsátok…de most ez nehéz. És kérlek…a csajomat hagyd békén mostmár.

- Ez csak természetes. Nem fogok közétek állni. -szipogott Tom.

- Akkor ezt megbeszéltük. -mosolygott Bill.

- Télleg nem haragszol? -nézett fel Tom.

- Nem…nem haragszok. Én most meek. Egy kicsit elmegyünk sétálni.

Bill kiment az ajtón…Tom viszont boldogan nézett testvére után és úgy döntött, h több csajt nem fog tönkretenni az egyéjszakás kalandjaival…

Írta: Pretext