Másnap reggel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a strandra. Összepakoltunk és már indultunk is. Nagyon jól éreztük magunkat. Bill inkább napozott, Tom és mi csajok meg inkább a medencében voltunk. Persze mindig körülvettek minket az őrök.

-Bill, gyere már be! Tök jó a víz! -én.

-Majd később. -Bill.

-De én most szeretném... -én.

-Jó, megyek! -Bill, majd fejest ugrott a medencébe.

Majd lubickoltunk, "vízicsatáztunk" szóval elvoltunk. Majd záráskor olyan 19 óra körül elindultunk haza. Mikor hazaértünk elég furcsának találtuk, hogy a kapu tárva nyitva, a házban meg ég a villany. Így hát mind a 4-en berohantunk a házba. Minden felvolt túrva... Nagyon nagy kupi volt a házban.

-Ki tette ezt? -Nóri.

-Nem tudom. Semmi oka nem volt rá. -Tom.

-Soha senkinek sem ártottunk. -Bill.

-Ezt nem hiszem el... -én.

-Na össze kéne pakolni és megnézni mit vittek el. -Tom.

-Oké. -Nóri, Bill, én.

Nekiláttunk a pakolásnak. Kiderült, hogy elvitték Tom iPod-ját, Bill összes nyakpántját, nyakláncját stb., nekem a gyűrűmet amit Billtől kaptam, Nórinak pedig azt a cipőjét amit Tomtól kapott.

-Honnan tudták, hogy ezek a legfontosabb tárgyaink? -Nóri.

-Nem tudom. -én.

-Most mi lesz? -Bill.

-Elvitték az iPod-omat... -Tom.

-Nekem az összes nyakpántom, karkötőm, csuklószorítóm, stb. -Bill.

-Majd veszünk másikat. -én.

-A gyűrűd megvan amit Billtől kaptál? -Nóri.

-Nincs. Elvitték. -én.

-A fenébe. -Bill és Tom egyszerre, majd beleverték öklüket az asztalba.

-Nyugi. Majd veszünk másikat. -én.

-De a gyűrűd...és a cipő... -Bill.

-Majd vesztek másikat, ha annyira akarjátok. -Nóri.

-A pénzünk megmaradt, nem? -én.

-De. -Tom.

-Na akkor nincs semmi baj. -Nóri.

-Nyugodjatok meg. -én.

-Okés. -fiúk.

-Kimegyek megnézem a robogókat. -Bill.

-Ok. -Nóri.

Bill kiment a garázsba. Mi addig elkezdtünk összepakolni. Majd egy kis idő múlva Bill visszajött.

-A robogókat nem vitték el. -Bill.

-Hála az égnek. -Tom.

-Na pakoljunk tovább. Így soha nem fogunk a végére érni. -Nóri.

-Várj. Fel kell hívnom a rendőrséget. -Bill.

-Jó. De most te pakolj, én meg intézkedek. -Tom.

-Oké. -Bill.

Tom felhívta a rendőrséget, mi meg folytattuk a pakolást.

-Azt mondták, rögtön nyomozni kezdenek. -Tom.

-Oké. -Bill.

-Na gyere segíteni, mert álmos vagyok. -Nóri.

Éjfél tájba lettünk kész mindennel.

-Szerintetek mért raboltak ki? -Nóri.

-Nem tudom. Talán azt hiszi, hogy ha bemeséli valakinek, hogy az Tom iPod-ja meg az én nyakpántjaim, ami persze igaz, akkor eladja és meggazdakszik belőle. -Bill.

-Lehet... -én.

-Vagy csak egyszerűen eladja az ékszereket és a cipőt, az iPod-ot meg megtartja. -Tom.

-Lehet... -Nóri.

-Na de mostmár ne törjük magunkat ezen. Menjünk aludni, mert fáradt vagyok. -én.

-Okés. Jó éjt nektek! -Bill, Toméknak.

-Sziasztok! -Tomék.

Majd mindenki bement a szobájába. Mikor lefeküdtünk láttam, hogy Bill nagyon szomorú.

-Mi baj van cica? -én.

-Áh, semmi. Csak nyomaszt ez az egész. -Bill.

-Ne aggódj. Minden rendben lesz. -én (smár Billnek).

-Na így már sokkal jobb. -Bill.

-Akkor jó. -én.

-Na mostmár fáradt vagyok. Aludjunk. -Bill, majd átkarolt és már el is nyomta az álom.

"Nagyon helyes amikor alszik. Nagyon boldog vagyok, hogy megismertem." -gondolkodtam még egy darabig. Majd én is elaldutam.