Gustav hirtelen felkiáltott.

-Nézdd Georg! Ott van Meli meg Nóri! -Gustav.

-Látom! Gyere siessünk még talán elkapjuk őket! -Georg.

És elkezdtek felénk futni. Mi meg Nórival a sor elejére tolakodtuk magunkat.

-Jó napot! 2 magyarországra szóló jegyet kérünk. -Nóri.

-Sajnálom, de elfogyott. -recepciós.

-MI AZ, HOGY ELFOGYOTT?! -Nóri.

-Nincs több. Csak a 2 órával későbbi járatra tudok adni. -recepciós.

-Jó, akkor azt nem kérjük. -Nóri.

Így hát dühösen kimentünk a sorból.

-Hát ez nagyon jó... -Nóri.

-Mindjárt itt lesznek Gustavék. -én.

-Ajjajj! -Nóri.

Ebben a pillanatban feltűnt a láthatáron Gustav és Georg.

-MELI, NÓRI ÁLLJATOK MEG! -Gustav.

-Fussunk. -én.

A csomagjainkat ott hagytuk a földön és elkezdtünk rohanni. Persze mindenki tiszta hülyének nézett. A biztonságiak is megakartak állítani minket.

-Kérem álljanak meg, itt nem lehet futkározni! -őr.

-Bocs, de dolgunk van. -Nóri és arréblökte az őrt.

Gustav és Georg meg utánunk. Aztán még folytatódott az üldözés. Már szinte körbefutottuk a repteret, amikor Gustav egy ügyes csellel elénk vágott és megállított.

-Mért csináljátok ezt? -Gustav.

-Haggyatok békén! -én.

-De félreértitek. -Georg.

-Óh, igazán? Abba mi olyan félreérthető, hogy az Olsen ikrekkel mászkálnak a városban, kettesben? -én.

-Ez csak egy buli utáni berúgott állapot volt, de nem történt semmi. -Georg.

-Higgyük is el... -én.

-Tényleg! Felkéne hívnunk őket, hogy itt vagytok és nem mentetek haza. -Gustav.

Ekkor megjött egy fekete limuzin és a fiúk pattantak ki belőle.

-Jajj, ti itt vagytok? Annyira örülünk, hogy nem mentetek el. Megtudjuk magyarázni! -Bill.

-Bill, én csak bocsánatot akarok kérni. Georgék már elmondták, hogy mi történt. -én.- De ugye tényleg nem volt semmi...?

-Nem, dehogyis! -Bill.

-Akkor okés! -én és smár Billel.

-Tom, te is megtudsz bocsátani? -Nóri.

-Persze édes és te ne haragudj. -Tom.

-Nem haragszom. -Nóri (smár Tommal).

10 perc múlva.

-Öhm...öhm... -Gustav.

-Hm? -én.

-Abbakéne hagyni a nyalakodást. -Georg.- Majd otthon folytatjátok.

-Ez nem igazság. -Tom.

-Na jó, most hogy már mindenki lenyugodott, mehetünk próbára? -David (hát ez meg hogy került ide? XD).

-Persze. -Bill.

A próba 2 és fél óráig tartott. Aztán hazamentünk.

-Végre itthon! -Tom és beleugrott az ágyba.

-Tényleg milyen volt Anglia? -én.

-Nélkületek unalmas. -Tom.

-Mi is unatkoztunk és hiányoztatok. -Nóri.

-Nekünk is ti. De a nyaklánc segített átvészelni. -Bill.

-Nekünk is. -Nóri.

-Amúgy semmi érdekeset nem csináltunk. Csak kelés, reggeli, próba, ebéd, próba, vacsora, próba és legvégül alvás. -Tom.

-Ez ment 4 napon keresztül. -Bill.- Úgyhogy kicsit kivagyok.

-És mi volt ez az Olsenes ügy? -én.

-Hát...az úgy volt, hogy Georg és Gustav menni akart csajozni, de mi meg nem. Ezért adtak nekünk vmi lötyit, amitől bealudtunk és már csak a discoban tértünk magunkhoz. -Tom.

-Hát ez elég durva egy megoldás volt. -Nóri.

-Aztán megjöttek az Olsenek. És megint jöttek Gustavék. És jól leitattak minket. -Bill.

-Aztán pedig csak beszélgettünk és elmentünk sétálni. De semmi komoly. -Tom.

-De Georgék mindig a közelben voltak és figyeltek, nehogy vmi "rosszat" csináljunk. -Bill.

-Csak tudnám ebbe nekik mi a jó... -Tom.

-Másnap pedig egy parkban keltünk és nem emlékeztünk semmire. Csak megint jött Georg és Gustav és ők hazavittek minket. -Bill.

-Aztán bealudtunk, aztán felkeltünk és elmentünk próbára. -Tom.- És ti mit csináltatok?

-Semmi említésre méltót. -én.

-Na jó, akkor ha nincs téma én elmennék aludni, mert fáradt vagyok. -Bill.- Jössz cica?

-Megyek. -én.

Billel bementünk a szobába. A drága bedőlt az ágyba és ruhástól mindenestől elaludt. Én bebújtam mellé, mire ő átölelt. Majd én is átöleltem és úgy aludtunk el.