Az éjszaka közepén Bill felriadt álmából. Annyira zihált, hogy még én is felkeltem rá.

-Mi a baj baby? -én.

-Semmi...semmi...csak rosszat álmodtam. -Bill.- Kimegyek iszok egy kis vizet.

-Veled menjek? -én.

-Nem kell. Aludj csak nyugodtan. -Bill és megpuszilta a homlokom.

Bill kiment, én meg visszafeküdtem aludni. Pár perc múlva vissza is jött, bebújt mellém és elaludt. Ekkor valami csörömpölést hallottam kintről.

-Bill, te is hallottad? -én és szorosan odabújtam hozzá.

-Igen. Kimegyek megnézem. -Bill.- De szerintem csak Tomék.

-Ne hagyj itt! -én és felugrottam az ágyból.

-Akkor gyere! -Bill (cupp nekem).

Óvatosan kilépkedtünk a szobából. Két árny suhant el a kanapé előtt.

-ÁÁÁÁÁ! -én és berohantam a szobánkba.

Tom és Nóri lépett elő a sötétből.

-Jézusom! A szívbajt hozztátok ránk. -Bill.- Mit kerestek itt?

-Ti is hallottátok? -Tom.

-Igen. Azt hittük ti voltatok. -Bill.

-Mi meg azt hogy ti. De az állatok sem lehettek, mert mind a kettő nálunk van. -Tom.

-De...akkor...akkor...ki volt? -én, miközben kilestem a szobából.

És Devis kirohant a szobából és elkezdett ugatni. A hátunk mögött újabb csörömpölést hallottunk. Hátranéztünk, de rögtön elsötétült minden, mert leütöttek minket. Reggel Nórival Tom (és Nóri) szobájában keltünk. Kirohantunk a nappaliba megnézni, hol vannak a fiúk. De nem voltak sehol. Csak egy picike vérfoltot találtunk a kanapé közepén.

-Ezek elrabolták a fiúkat! -Nóri.

-Igen, de kié ez a vérfolt? -én.

-Lehet, hogy Billé, de az is lehet, hogy valaki másé. -Nóri.

-Billé? -én és elkezdtem sírni.

-Jajj, nem úgy értettem csak lehet, hogy felszakadt a sebe, amit a liftben szerzett. -Nóri.

-Remélem is hogy csak annyi. -én.- De vajon mit akarnak tőlük?

-Nemtom. Egyáltalán hányan voltak és kik? -Nóri.

-Én mintha 2 pacákot láttam volna. -én.

-És mit csináljunk? -Nóri.

-Hívjuk fel Georgot és Gustavot, hátha tudnak segíteni. -én.

Nem vették fel. Eközben nézzük mi történt a fiúkkal. Miután leütöttek minket a két eszméletlen fiút feltették a kanapéra, amíg minket bevonszoltak a szobába. Aztán megfogták és kivitték őket a házból egy kocsiba. Bedobták őket hátulra és elhajtottak. Egy régi börtönféleség előtt álltak meg.

-Jó sokat fogunk értük kapni a főnöktől. -egyik.

-Hát jaja. Elvégre most a Kaulitz fiúcskák a "sztárok" -mondta gúnyosan a másik, majd hangos kacagásban tört ki.

Vállukra tették a két eszméletlen fiút és bevitték őket az épületbe. Ez a hely egy régi börtön volt csak már nem működött.

-Itt jó helyük lesz egy ideig. -egyik és óvatosnak éppen nem mondható mozdulattal "betette" Billt az egyik cellába. A másik Tomot a Bill mellett lévő cellába tette. Aztán fogtak egy slagot (ne kérdezzétek honnan szedték :)) és lelocsolták vízzel a fiúkat, hogy ébredjenek fel, aztán elhúzták a csíkot. Tom felkelt és ijedten nézett körbe.

-Hol vagyok? -Tom.

Mikor meglátta a másik cellába Billt odafutott a rácshoz és elkezdett kiabálni. Most térjünk vissza hozzánk... Mi fel-alá járkáltunk a házba és sírtunk, de közben próbáltunk gondolkodni egy kicsit. Aztán végül abba maradtunk, hogy felhívjuk Petrát.

-Halló? -Petra.

-Szia Meli vagyok. Szandi ott van? -én.

-Igen, pont most jött át. Mi a baj? -Petra.

-Majd elmondom. Áttudtok jönni? -én.

-Persze. 10 perc és ottvagyunk. -Petra.

Letettük és 10 percre rá a csajok már vidáman "törték be" az ajtót.

-Na, mi a helyzet lányok? -Szandi.

-Billt és Tomot az este elrabolták. -én.

-És nem tudjuk mit csináljunk. Georg és Gustav nem veszi fel. -Nóri.

-... -Petra és Szandi.

-Megpróbálom mégegyszer. -Petra.

-Szia cica! Mi a helyzet? -Georg.

-Áttudnál jönni Tomékhoz most azonnal Gustavval együtt? -Petra.

-Persze szivem, máris megyek. -Georg.

10 perc múlva berontottak az ajtón.

-Hello! Mi volt ilyen sürgős? -Gustav.

-Tomot és Billt az este elrabolták és nem tudjuk mit csináljunk. -Petra.

-MI?! Hogy történt? -Gustav.

-Az este hallottunk valami csörömpölést és kimentünk megnézni, aztán leütöttek valakik. Már csak arra emlékszem, hogy reggel felkeltünk és nem találtuk őket. -én.

Eközben a fiúknál.

-BILL! -Tom.

-Nyugi, élek és nem vagyok süket. -Bill.

Ekkor bejött a két pacák.

-Milyen a börtönbe poshadni? -egyik.- Mi is itt töltöttünk 3 évet.

-Mit akarnak? -Tom.

-Nem is emlékeztek ránk? -másik (már megint ezek a találó nevek XD).

-Nem. Miért? Kéne? -Tom flegmán.

-Mi voltunk azok, akik a parkban úgy 2 hónappal ezelőtt megpróbáltak titeket elkapni, de akkor nem sikerült. De most itt vagyunk és végrehajtottuk. -egyik.

-Jó tudni... -Bill.

-Ne legyél pofátlan kishaver, mert abba az édeskis fejecskédbe küldök egy golyót. -másik és előkapta a pisztolyt.

Billre célzott vele.

-Most mért akarja megölni? -Tom.

-Csak mert olyan kedvem van. És nem te fogod megmondani mit csináljak. -másik.

-Na, itt vagyok lőjjön le nyugodtan, ha olyan nagy az a büdös pofája! -Bill.

-Bill ezt szerintem nem kéne. -Tom.

-Most mondtad ki a halálos ítéleted kishaver. -másik és meghúzta a ravaszt.

Azonban mielőtt a golyó elérte volna Billt felriadtam álmomból. Eléggé megviselt ez a borzalmas álom.

-Mi a baj? -Bill.

-Te itt vagy? -én és elkezdtem sírni, majd odabújtam Billhez.

-Mért, hol lennék? -Bill.

-Borzalmas dolgot álmodtam. -én.

-Ne sírj, mostmár vége. -Bill (smár velem).- Gondoltam, hogy rosszat álmodtál, mert arra keltem fel, hogy a nevemet üvöltözöd.

-Bocsi, hogy felkeltettelek. -én.- Kimegyek iszok egy kis vizet.

-Nem, majd én hozok neked vizet. Addig te menj vissza a szobába, mert a kanapén aludtunk. -mosolygott Bill.

-Okés, köszi. -én.

Bill hozott egy pohár vizet, aztán befeküdt mellém, átkaroltuk egymást és elaludtunk. Aznap nem volt több rémálmom.