Mikor a sulihoz értem, első dolgom volt, hogy megkeressem Tomot és Nórit és elmondjam nekik, hogy Bill felébredt. Meg is találtam őket az udvar hátuljában.

-Sziasztok! -én.

-Szia! -ők.

-Mért futottál? -Tom.

-Mert megakartam nektek mondani, hogy Bill magához tért. -én.

-Tényleg? -Tom.

-Igen. Ma reggel. -én.

-Hát ez fantasztikus! -Nóri.- Akkor majd délután mi is meglátogatjuk.

-Én is veletek megyek. -én.

-Oké. -ők.

Majd elmentünk órára. A suliidő gyorsan eltelt. Délután 2-kor végeztünk és felhívtuk Gustavot és Georgot hogy a kórháznál találkozzunk. Amikor odaértünk ők már vártak minket. Majd felmentünk Bill szobájába.

-Sziasztok! -Bill.

-Tesó! -ugrott a nyakába Tom.

-Hé! Még megfojtassz! -Bill.

-Jajj, bocsi. -Tom.

Mi csókkal köszöntöttük egymást.

-Hogy vagy? -Gustav

-Egész jól. Jövőhéten már haza is engednek, ha továbbra is így javulok. -Bill.

-Az jó. -Georg.

-Jött különórát tartani a tanár? -én.

-Igen. Most ment el 2-kor. -Bill.

-Akkor jó. -Nóri.

Gyorsan eltelt egy hét. Tommal és Nórival mindennap suli után bejártunk Billhez. Egyik alkalommal még Devist is becsempésztük hozzá. Nagyon örült neki. Aztán csütörtökön kiengedték.

-Júhé, végre kiengedtek- lelkendezett Bill.

-Na azért még ne legyél olyan pajkos. Még pihenned kell. -én.

-De suliba azért megyek veletek. -Bill.

-Igen. -Nóri.

-De aztán semmi több megerőltetés tesókám! -Tom.

-Jó, jó! -Bill.

Eltelt egy pár nap. Az orvos azt mondta, hogy Bill már teljesen egészséges. Tomnak se kellett már mankóval járnia. Így hát mindennap elmentünk suliba utána pedig haza. Leckeírás után pedig bulizni vagy ilyen helyekre.