Útközben találkoztunk Gustavval, aki Klárit kereste.

-Szia Gustav! Te mit csinálsz itt? -én.

-Klári már megint elhúzott vhova. Egy ideig követtem, aztán elvesztettem. -Gustav.

-Ahham. Nos, megtalálod a parkban. -én.- Mellesleg éppen drogozik.

-Ezt honnan szeded? -Gustav.

-Engem is megkínált. -Bill.

-Ahham. Meek és beszélek a fejével. -és Gustav elviharzott.

-Szegény Gustav...ezt a csajt is kifogta. -én.- Én a helyébe elhagynám.

-Ha te is drogos lennél, én sem hagynálak csak úgy el. Küzdenék érted. -Bill.

-Erre sztem soha nem lesz szükség. -én (cupp Billnek).

-Nincs kedved elmenni vacsizni? -Bill.

-És mégis hova? -én.

-Mondjuk... -Bill.

-Mit szólsz a legközelebbi pizzázóhoz? -én.

-Megfelel. -mosolygott Bill.

-Akkor indulás. -én.

Eközben Toméknál:

-Nem megyünk el kajálni? -Tom.- Billéknek hagyunk legalább kaját.

-Okés. -Nóri.- Én most pizzát ennék...

-Akkor elmegyünk a legközelebbi pizzazóba. -Tom.

Így hát ők is elindultak oda, ahova mi. Az ajtó előtt taliztunk.

-Hát ti? -Tom.

-Jöttünk kajálni. És ti? -én.

-Mi is éppen vacsizni akartunk. -Nóri.

-Akkor együnk vmit 4-en. -Tom.

-Felőlünk rendben. -Bill.- De te fizetsz!

-Okés... -sóhajtott Tom.

Miután megkajoltunk és kifosztottuk Tom pénztárcáját, megkerestük Gustavot. A parkban találtuk meg őket, éppen veszekedtek.

-Semmi közöd az életemhez! -Klári.

-De igenis van! Szeretlek és nem akarlak elveszíteni! -Gustav.

-Én már nem szeretlek! Sőt...utállak! -Klári.

-Ha így állunk, akkor szia! -Gustav és elindult.

-Várj... -Klári.

-És mégis mire? -Gustav.

-Én nem úgy gondoltam... -Klári.

-Már késő... -Gustav.

Mi egy ház mögül figyeltük az eseményeket. Igaz, sötét volt nem láttunk sokat, de a kiabálást jól hallottuk.

-Öm...ez kemény. -Bill.

-Hát az. -Tom.- Gustav mindig összeveszik a csajokkal.

Itt szúrós pillantást vetettem Billre.

-Nem csak ő... -jegyeztem meg halkan.

De ahhoz éppen elég hangosan, h Tom meghallja.

-Na, meg persze az én édes tesókám! -Tom.

-Befognád? -Bill.

-Persze. -vigyorgott elégedetten Tom, h már megint sikerült felidegesítenie tesóját.

Félrehúztam egy kicsit Tomot.

-Ezt muszáj volt? -én.

-Igen. Igazad van végülis. Vagy nem? -Tom.

-Jójó. Ne beszéljünk többet róla. -én.

-Ti mit csináltok? -Nóri.

-Öm...semmit. -én.

-Ne nézz hülyének. -Nóri.

-Csak Billről beszélgettünk. Jut eszembe, hol van? -én.- BILL!

-Tessék? -Bill.

Ott állt a pad mellett és zsebretett kézzel állt.

-Mi a baj? -mentem oda hozzá.

-Semmi. Mért kerestél? -Bill.

-Csak nem láttalak a sötétben. -én.

-Hazamegyünk? Fázom. -Bill.

-Persze. -én.

Hazamentünk. Ekkor jutott eszünkbe, h hnap akartunk sütni vmit, de nem vettünk semmit. Így Nórival és Tommal elindultam a boltba.

-Bill te nem jössz? -én.

-Bocs, de most nem. Fáradt vok. Inkább lefekszek. -Bill (cupp nekem).

-Okés. Akkor majd jövünk. -én (cupp Billnek).- Szia!

Bill lefeküdt az ágyára és behunyta a szemét. Megvárta amíg elmegyünk, aztán odament a kabátjához és kihúzott belőle egy zacskót. Fehér por volt benne...

-Kipróbáljam? -kérdezte magától.

Végül arra jutott, h csak egy kicsit. Beleszippantott a porba. Előszőr kicsit kellemetlen volt neki, de aztán a második után már egész jól érezte magát. Az ötödik után visszatette a zsebébe. Felkapta a kabátját és kiment a házból. Megkereste Klárit. Az út szélén találta meg. Éppen ott sírt. Odament hozzá.

-Tessék! -nyújtotta neki vissza a zacsit Bill.

-Mi? Oh Bill! -és Klári Bill nyakába borult.- Mit keresel itt? És ez mit keres nálad?

-Végignéztük a veszekedést. Aztán gondoltam elteszem. És...és...én kipróbáltam. -Bill.

-Tényleg? Jobb, ha többször nem csinálod. Ez lett a vége. -sírt Klári.

-Csak egyszeri alkalom volt. De mostmár meek vissza. -Bill.- Még a végén rájönnek, h nem vok otthon.

-Okés. Köszi, h visszahoztad. -Klári.- Szia!

-Szia! -Bill.

Bill elindult haza. Útközben a drogon gondolkozott. Nem akart rászokni. Akkor mit csinálna magával, velem és a többiekkel. Még Klárit is veszélybe sodorhatja.

-Egyszeri alkalom volt! -Bill.

Bill hazaért és letelepedett az ágyra. Ekkor jöttünk meg mi.

-Szia édes! Aludtál? -én.

-Nem aludtam. El kell neked mondanom vmit. -Bill és felült az ágyban.

-Mi a baj? -én.

-Én...ma déltuán kipróbáltam. Csak azért mondom el, mert nincs titkunk egymás előtt. -Bill.- Este megtaláltam a zacskót és hazahoztam. Aztán kiváncsiságból kipróbáltam. De nem tetszett és visszavittem Klárinak. De ez csak most az egyszer fordult elő.

-Én...nem tok mit mondani. Nem örülük neki, de megértelek. Csak kiváncsi voltál. Én még régebben próbáltam ki, de nekem se tetszett. -én.

-Akkor nem haragszol? -nyitotta tágra (arany) szemeit Bill.

-Nem. -mosolyogtam.

-KÖCCE! -emelt fel és pörgetett meg Bill.- De mostmár Klári nem létezik a számomra.

-Remélem is. -én.- Bocsáss meg, h olyan féltékeny voltam.

-Én nem haragszom. Télleg túl sokat dumáltam róla... -Bill.

Ekkor nyitottak be Tomék.

-JÓ HÍRÜNK VAN! -Nóri.