Az ősz utolsó hónapjában járunk. November van. Nincs még annyira hideg, de az emberek már nagykabátban járnak az utcákon. Berlinben vagyunk. Éjjel 1 óra van, minden ház ablaka sötétbe burkolózik. Kivéve egy mellékutcában egy kis háznak az ablakát, ahol még mindig vidáman csap ki a fény a függönyön keresztül az utcára. Ebben a kis házban él Bill, Tom és Sally. Sally Bill barátnője volt már régóta. Tom sajnos egyedül volt, de az egyéjszakás kalandokat még mindig nem vetette meg. Bill egy kicsit haragudott is rá emiatt.
Bill magas, fekete hajú volt. Gesztenyebarna szeme és kisugárzása mindenkit ámulatba ejtett. Fiú létére festette a szemét és a körmeit is, de mindenki elfogadta így.
Tom kicsit alacsonyabb volt Billnél. Barna-szőke raszta haját általában összegumizva hordta, és akárcsak a testvérének, gesztenyebarna szemei voltak.
Sally körülbelül egy magasságba volt Tommal. Rövid barna haja volt, és barna szemei. Billel egy koncerten találkoztak, amikor Sally bejutott a VIP részlegbe. Azóta (körülbelül két hónapja) vannak együtt.
A nappaliban égett a villany. Bill és Sally összeölelkezve ültek a kanapén, Sally már aludt. Tom a földön egy matracon gubbasztott, de már szintén aludt. Bill azonban nem tudott aludni. Rossz előérzete volt a holnapi utazással kapcsolatban. Hiszen holnap mennek Londonba egy hétre, inkább örülnie kéne, hogy végre van egy kis idő, amit Sallyvel együtt tölthetnek. De valahogy semmi sem hagyta nyugodni Billt. Próbálta kitaszítani ezt az érzést magából, de egyszerűen nem ment neki. Végül mégis sikerült elaludnia, és remélte, hogy holnapra ez az érzés már elmúlik.
Reggel Sally kelt fel elsőnek. Tom horkolása ébresztette fel. Óvatosan kimászott Bill karjai közül, hozott egy takarót és ráterítette a fiúra. Majd Tomot felkeltette, hogy amíg Bill alszik, addig összepakoljanak.
- Neki miért nem kell segítenie? Ő bezzeg aludhat… - mérgelődött Tom, miközben pakolta a cuccait.
- Éjszaka valami nagyon nem volt vele rendben. Éreztem, hogy feszült és biztos sokkal később aludt el, mint mi. - magyarázott Sally.
- Értem. Akkor jó lenne majd megtudni, hogy mi volt a baja. Kérdezd majd meg tőle.
- Rendben. De majd csak indulás előtt.
Ennyiben maradt a dolog. Dél volt. A csomagok már be voltak pakolva. A vonatuk, ami Londonba vitte volna őket, 3kor indult. Sally éppen ebédet készített a konyhában.
- Tom, keltsd fel Billt légy szíves. Ideje felkelnie.
Tom kiment a konyhából, át a nappaliba. Óvatosan megbökdöste Billt, mire az felriadt.
- Mi az?! Mi történt?!
- Nyugi, semmi. Csak fel kéne kelned. Nemsokára indulunk.
- Ja, rendben. Összeszedem magam, aztán megyek.
- Jó. Addig én visszamegyek a konyhába. Sally éppen ebédet főz.
Tom visszament a konyhába, Bill pedig a fürdőszobába vette az irányt. Eltűnt belőle a feszengő érzés, és ettől sokkal jobban érezte magát. Gyorsan lefürdött, felöltözött, belőtte a haját, majd kiment a konyhába.
- Micsoda finom illatok! - lépett be a konyhába. - Jó reggelt mindenkinek!
- Álomszuszék. - nevetett Sally, de nem tudott már mást mondani, mert Bill egy csókkal betapasztotta a száját.
- Mikor lesz már kész a kaja? - Tom nagyokat ásítva, korgó gyomorral dőlt az asztalra. - Éhen halok.
Bill leült Tom mellé.
- Örülj, hogy van időm ebédet készíteni. Akkor kenegethetnéd magadnak a szendvicseket, ha nem lenne. Úgyhogy inkább maradj csöndben. Amúgy meg már csak maximum 10 perc.
Tom megbökte Billt.
- Te, ez most miért ilyen harapós?
- Nem tudom. Lehet, hogy ballábbal kelt fel. De az is lehet, hogy csak egy kis kényeztetés kell neki. - Bill megejtett egy sunyi vigyort.
- Akkor hajrá, mert nekem már elegem van belőle.
- Jó, majd ha kész a kaja.
Sally ezt az egészet hallotta, majd amikor a fiúk már nem beszélgettek, hozzájuk vágta a főzőkanalat.
- Disznók! - nevetett Sally.
A kanálon volt egy kis bolognai mártás, ami Tom pólóján landolt.
- Sally! Nézd meg mit tettél! Tönkretetted a legjobb pólómat!
- Nyugi, van itthon Persil. Majd azzal gyorsan kimossuk, az útra felveszel egy másik pólót, és majd megszárad. - Sally várt egy kicsit, hogy mit szól Tom, de mivel a fiú vérig sértődött, jobbnak látott bevetni valami mást. - Kész az ebéd!
Be is vált, Tom rögtön elfelejtette az előbbit, és már falni is kezdte az előtte lévő nagy adag tésztát. Sally is leült Bill mellé, majd azzal szórakoztak, hogy egymás szájába adták a kaját (persze úgy, hogy csókolóztak). Tom ezt gusztustalannak vélte, és inkább egy kicsit arrébb ült tőlük.
Miután végeztek az ebéddel, a csomagokat bepakolták a kocsiba, ami eléjük jött. Sally gyorsan kimosta a pólót, amiből szerencsére gyorsan kijött a piros folt, majd betette egy zacskóba és a többi cucc mellé tette. Gyorsan megnézték, hogy minden rendben van-e, majd elindultak. Bill ölében ült Sally, Tom pedig az anyósülésen foglalt helyet.
- Bill, kérdezhetek valamit? - Sally óvatosan tette fel a kérdést.
- Persze cicám, kérdezz, amit akarsz.
- Tegnap este mi baj volt?
Bill egy kicsit habozott, de Sally rögtön magyarázkodni kezdett.
- Megértem, ha nem akarod elmondani. Nem muszáj!
Bill megeresztett egy mosolyt.
- Valami rossz előérzetem volt ezzel az úttal kapcsolatban. De elmúlt, szóval semmi vész.
- Akkor jó. - Bill válaszként megcsókolta a lányt.
Egy jó 40 perces utazás után meg is érkeztek a pályaudvarra. Saki (Bill testőre) segített nekik kirakodni a kocsiból és pár intő szóval látta el a fiatalokat.
- Ha valami gond van, azonnal telefonáljatok és megyünk értetek. Tessék - itt egy pisztolyt csúsztatott Tom zsebébe - itt van ez. Ezzel meg tudjátok védeni magatokat. - majd végezetül mindenkit megölelt. - Vigyázzatok magatokra!
- Rendben! - mondták egyszerre, majd felkapták a csomagokat és elindultak a vonatuk felé.
A vonat kívülről normálisnak nézett ki, de belül elég büdös és koszos volt. Rajtuk kívül csak a mozdony 4 sarkában ült 4 ember.
- Biztos, hogy nekünk ide kell felszállni? - Sally szorosan belekapaszkodott Bill karjába. - Olyan félelmetes…
- Igen, biztos. - Bill elindult a mozdony belseje felé, de valami piros folyadékot árasztott a szőnyeg. - Biztos kiöntötték a piros festéket...
A többiek követték a fiút, majd leültek egy asztalos helyre. Sally nem merte elengedni Bill kezét.
- Hány óra az út? - suttogta Tom.
- Ha jól emlékszem 5. Na, mondom, hogy nem csak mi fogunk ide felszállni. - a vonatra éppen ekkor szállt fel több mint 10 elég rossz kinézetű ember.
A vonat hirtelen elindult, pedig még volt hátra majdnem 15 perc az indulásig.
- Mi folyik itt? - Sally már majdnem sírt, annyira félt.
- Biztos Saki elintézte, hogy előbb érjünk oda, és ezért előbb indították a vonatot. - Bill halál nyugodtan ült a helyén.
Eltelt 2 óra, de nem történt semmi, Sally kezdett megnyugodni. A többi ember eltűnt a mozdonyból. Bill és Tom pedig beszélgetett.
- Mindjárt jövök, kimegyek WCre. - Bill elment.
- Tom, nekem valami nem stimmel ezzel a vonattal. - szólalt meg Sally pár másodperc után.
- Nekem se. Ez a piros folyadék, ami a szőnyegből jön. Meg ez a kosz és sötétség. Olyan nyomasztó. Mintha horrorfilmben lennénk.
- Pontosan! Szerintem nem kellett volna felszállnunk.
- Kezdem én is úgy érezni. Hol van már Bill? 10 perce ment ki.
- Nem tudom. Megnézem. - Sally elindult a WC irányába.
Alig hogy kilépett az ajtón, már be is fogták a száját és elcipelték valamilyen sötét helyre. Tom eközben várta, hogy mikor jönnek már vissza. De mivel nem jöttek vissza, tudta, hogy nagy bajban vannak, és menekülnie kell. Le fogják őket vadászni. Egy vonaton. Tom sose vágyott kínzásos halálra. Fogta a pisztolyt, majd elindult a WCk felé, hogy bezárkózzon és átgondolja, hogy mit is tegyen.
Eközben Sallyt elhurcolták az egyik legtávolabbi vagonba. Mikor felébredt (mert miközben hurcolták, leütötték), egy sötét helyen találta magát. Nem látott semmit, sehol sem égett a villany. Halk szuszogást meg nyögdécselést hallott maga mellől. El akart indulni, de beleütközött egy rácsba. Végigtapogatta a csöveket, és rájött, hogy egy vonatbeli börtönbe van bezárva, és a másik cellában van valaki.
- Ki van ott? - kérdezte.
- Sally? - ezek szerint a bent lévő ismerte.
- Bill? - a lány azonnal felismerte a hangot. - Mi van veled? Mi történt?
- Segíts! Nagyon fáj!
- Mit tettek veled? Mid fáj?
- Megkínoztak. Mindenhol. Nagyon fáj. Nem bírom...
- Tarts ki! Mindjárt felhívom Tomot, hogy meneküljön. - Sally elővette a mobilját, és tárcsázni kezdte Tomot.
Ám nem tudta, hogy a vonat elejében lehallgatnak minden telefont. Tom fel is vette.
- Halló, itt tessék!
- Tom, én vagyok az, Sally. Itt vagyunk valami vonatbeli cellában, nem tudom melyik vagonban. Bill nagyon rosszul van, itt van a szomszéd cellában. Megkínozták. Tom, én nagyon félek.
- Sally! Ne félj, máris megyek. Nem lesz semmi baj, oké? Bill állapota mennyire súlyos?
- Nem tudom, nem látom. - ekkor felkapcsolták a villanyt. - JÉZUSOM!
- Mi az? Mi történt? Sally, ott vagy?
- Bill...Bill...nagyon rosszul néz ki. Mindene csupa vér. Azt mondta, hogy már nem bírja sokáig. Egy asztalon fekszik. És nincs eszméleténél már, ha jól látom. Tom, kérlek, siess!
- Sietek, ahogy csak tudok. Próbáld meg felkelteni Billt, és ne hagyd, hogy elhagyja magát.
- Megpróbálom. - Sally letette.
Tom teljesen kétségbe esett, hogy mit tegyen. Meg kell mentenie a többieket, úgy, hogy közbe ne kapják el. Végül kiment a WCből, és eldöntötte, hogy az élete árán is megmenti a többieket.
Sally eközben felhívta Sakit is.
- Saki, Sally vagyok!
- Szia Sally! Na, milyen az út?
- Borzalmas! Saki, be vagyunk zárva Billel egy vonatbeli börtönbe. Én jól vagyok, de Bill nemsokára meghal, ha nem kap valami orvosi ellátást. Megkínozták, mindenhol vérzik, de nem tudok hozzá odamenni, mert külön cellában vagyunk. Segítsetek!
- Jézusom! Rendben, ne aggódj, azonnal küldünk embereket, akik majd megmentenek. Tommal mi van?
- Nem tudom, hol van és azt se, hogy mi van vele. Azt mondta, hogy jön értünk, de már eltelt vagy 15 perc.
- Rendben Sally, nyugodj meg nem lesz semmi baj. Azonnal küldjük a mentőcsapatot. Hol lehettek?
- Nem tudom. Nincsenek ablakok. Csak sötét van és büdös.
- Rendben, megpróbáljuk bemérni a mobilod alapján, hogy hol lehettek. Tartsd még 2 percig körülbelül.
- Jó.
- Meg is van. Nemsokára eléritek Franciaország határát. Akkor küldöm az erősítést.
- Jó, de nagyon siessetek. Nem tudom, Bill milyen állapotban van, de szerintem nemsokára elvérzik.
- Rendben. - Saki letette.
Sally eltette a mobilt. Bill, felé fordulva hallgatta a beszélgetést, már ébren volt. Könnyes szemekkel nézett a lányra.
- Sally, annyira fáj. - szólalt meg hirtelen.
- Ne félj, nem lesz semmi baj. Nemsokára jön a segítség.
- Nem bírom ki addig.
- De kibírod. Tarts ki, nem szabad elhagynod magad.
- De annyira fáj.
Sally elkezdett sírni. Még sose látta ennyire szenvedni a fiút, és ő is tudta, hogy ezt nem fogja túlélni. Bill Sally felé nyújtotta a kezét.
- Nagyon fáj. Nem bírom. Tudd, hogy szeretlek és mindig is szeretni foglak. - Bill szájából egy adag vér tört elő.
Sally is átnyúlt a rácson és megfogta Bill kezét. Mélyen belenézett a barna szempárba, és megértette...ha Bill azt mondja, hogy nem éli túl, akkor az úgy is lesz. Sally még jobban elkezdett sírni. Bill arcán egy halvány mosoly futott át, de a következő adag vér már jött is. Sally még jobban megszorította Bill kezét...együtt akart vele lenni az utolsó percekben. A fiú szemébe könnyek szöktek, már nem sok volt hátra.
- Tarts ki... - suttogta Sally, majd leoltódott Bill lámpája, és sötétség borult a „szobára”.
Sally nem engedte el Bill kezét, de érezte, hogy a fiú szorítása egyre gyengébb. 2 perc múlva Bill keze teljesen elernyedt...meghalt.
Sally elengedte a kezet, lerogyott a földre és sírt. Legszívesebben meghalt volna ő is, de tudta, hogy Bill nem ezt szeretné. Leült a legsötétebb sarokba, és ott maradt...és csak sírt, mivel mást nem tehetett.
Tom eközben kereste azt a vagont, ahol Bill és Sally lehetett. Pár ember jött vele szemben, azt azonnal le is lőtte, ám egy idő után kifogyott a tárja.
- A francba! - Tom elbújt egy ülés mögött.
A következő arra járó embernek kirúgta a lábát, elvette a pisztolyát és futni akart tovább. De meglátott a férfi övén egy kulcscsomót.
- Akkor ezek szerint már nincs messze. - gyorsan leszerelte a kulcsokat, majd futott tovább.
Mindeközben a rendőrség megtalálta a vonatot. Helikopterekkel, autókkal és motorokkal kezdték el követni. Pár mentőautó is követte a rendőrséget. Saki eközben felhívta Sallyt.
- Sally! Jól vagy? Mi a helyzet?
- Bill...Bill...meghalt! - Sally nem bírta tovább, teljesen kiakadt. - Nem tudtam hozzáférni, nem tudtam ellátni. Én mondtam, hogy ne szálljunk fel erre a vonatra. De nem hallgattak rám! Rossz előérzete volt, de arra se hallgatott.
- Jól van Sally, nyugodj meg. Ne tegyél semmi őrültséget. Ha esetleg Tom épségben odaérne hozzád, maradjatok ott, ne menjetek sehová. A rendőrség már a vonat után indult.
- Jó, rendben. - Sally kinyomta.
Tom éppen ekkor ért az ajtóhoz. Kinyitotta kulccsal, majd be is zárta, hogy ne tudjanak bejönni a gyilkosok.
- Sally, itt vagy? - kérdezte félénken.
- Tom! Te vagy az? Nem látok semmit.
- Várj, megpróbálom felkapcsolni a villanyt. Jól vagytok? Mi van Billel?
- Én jól vagyok, de Bill...Bill... - nem bírta kimondani.
Tom eközben felkapcsolt az egyik sarokban egy kis villanyt, és a kulcsokkal kiszabadította Sallyt. Sally átölelte a fiút.
- Mi van Billel? - kérdezte Tom, bár nagyon is jól tudta a választ.
- Meghalt... - Sally újabb zokogásba kezdett.
Tom arcán pár könnycsepp csordult le. Felállította a lányt.
- Gyere, mennünk kell. Ki kell ugranunk a vonatból, hogy megmeneküljünk.
- Nem hagyom itt! - Sally belekapaszkodott az egyik csőbe, hogy Tom ne tudja elráncigálni. - Saki azt mondta, hogy maradjunk itt, a rendőrség már úton van. Felküldenek pár kommandóst a vonatra, ők majd elintézik őket.
- Ha Saki mondta, akkor azt kell tenni. Bezártam az ajtót, várjunk itt.
Sally visszaült a sarokba, Tom jobbnak látta, ha békén hagyja, így ő az ajtónál őrködött. Pár perc telt el, a vonat hirtelen fékezéssel megállt és dőlni kezdett. Felborult a vonat.
Tom gyorsan odaugrott Sally elé, hogy megvédje a lányt. Mikor már úgy érezték elült a veszély, megpróbáltak kijutni a vonatból, de Tom elejtette a kulcsot, így nem tudtak kimenni. Jó pár percet vártak, talán volt vagy fél óra is, mire valaki beszólt az ajtó elől.
- Van valaki odabent?
- Igen, segítsenek! Van egy sebesültünk is! - kiáltott vissza Tom.
- Azonnal kihozzuk magukat.
Az ajtót betörték, Tom és Sally kiszabadult. Sally hirtelen megállt.
- És mi lesz vele?
- Nyugodjon meg, mindjárt kihozzuk a 3.at is. Üljenek be a mentőautóba.
Az autó előtt Saki várta őket.
- Hála az égnek, hogy nektek nem esett bajotok. Ügyesen elbántál Tom azokkal a pojácákkal. - Saki próbálta őket felvidítani.
Tom elmosolyodott, de Sally nem szólt egy szót sem, inkább beült az autóba.
- Szegény...a szeme láttára halt meg. De biztosak vagytok benne?
- Nem tudom, én nem láttam. Sally állítja. De akkor is sajnálom. Neki a barátja, nekem meg a testvérem volt. - Tom alig bírta visszafogni a sírást. - Nem akartam, hogy így végződjön.
- Nem akartad. Azokon az állatokon kívül senki sem akarta. Jut eszembe...elkaptuk mindegyiket. Azok a szemetek egész életükre sittre kerülnek. Na, de most szállj be a kocsiba. Megyünk haza.
Tom bólintott és beszállt Sally mellé. Egész úton meg se szólaltak. Billt egy másik mentőautóban vitték, ami már sokkal messzebb járt, mint akármelyik másik. Siettek a kórházba.
Tom és Sally is megérkeztek. Megvizsgálták őket, de mivel csak pár karcolás volt rajtuk, rögtön el is engedték őket. A váróban vártak, mivel Billt bevitték megvizsgálni, hátha még meg lehet menteni.
Hirtelen megjelent Tom anyja és apja (Simone és Gordon), David (a TH menedzsere) és Saki.
- Tom, hála istennek! Jól vagy? Hol van Bill? - Simone agyonpuszilgatta a fiát.
- A műtőben...vagy mi ez.
- Édes istenem, úgy aggódtam. Saki értesítette Davidet, David pedig minket, és amint tudtunk, jöttünk. Ne hozzak valamit, amíg itt vagyunk?
- Nem köszönöm, nem kell semmi.
- Biztos?
- Anya, hagyjál már békén! - Tom felállt és kiment a kórházból, Sally pedig utána.
Ő se volt nagyon kíváncsi ilyen társaságra. Tom leült a járdaszegélyre.
- Tom, jól vagy? - Sally a vonat után most szólalt meg először.
- Mért pont ő? Mért pont ő? - Tom a kezébe temette az arcát. - Mért nem én?
- Hidd el, ha te lennél hallott, ő mondana ilyeneket. - Sally leült Tom mellé és átkarolta a fiút.
- Ez így nem igazság! Én nem tudok nélküle élni. Ő volt minden, ami fontos volt nekem. Ő tudott rólam a legtöbbet, ő mindig segített, ha bajban voltam. De most... - Tom nagyot sóhajtott.
- Sose kellett volna felszállni arra vonatra. Akkor minden rendben lenne.
Hideg volt az idő. Tom és Sally még egy jó ideig szótlanul ültek a járdaszegélyen, egymás mellett. Szavak nélkül is megértették egymást, ebben a helyzetben. Mind a ketten Billre gondoltak. A boldog pillanatokra, a veszekedésekre gondoltak vagy éppen a sírós pillanatokra. Közben a hó is esni kezdett. Több mentőautó is elhaladt előttük, de ők nem figyeltek semmire. Hirtelen mögéjük lépett valaki.
- Gyertek be, meg fogtok fázni. Hideg van ahhoz, hogy egy szál pulcsiba kint ücsörögjetek. - Saki volt az.
Lassan felsegítette mind a két fiatalt, majd együtt visszamentek a többiekhez. Simone rögtön odament Tomhoz.
- Ne haragudj kisfiam. Tudom, hogy ez milyen nehéz, ugyanazt érzem, amit te.
Tom nem válaszolt, Simone jobbnak látta odébbállni. Körülbelül 20 percet vártak még, majd az orvos kilépett a műtőből.
- Sajnálom, de nem tudtuk megmenteni. Amikor behozták még élt, de később leállt a szíve és nem tudtuk újraéleszteni. 10 percig próbáltuk. Nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Ha gondolják, bemehetnek hozzá elbúcsúzni.
- Köszönjük. - Saki válaszolt mindenki helyett.
Simone Gordon karjában sírt, Tom némán nézett maga elé, Sally pedig mindenkitől távol, az egyik folyosó végi padon zokogott. Mindenki közül talán neki volt a legrosszabb. Hiszen olyan kevés időt tölthettek együtt. 2 hónap...az szinte semmi. Figyelte a többieket. Saki és David már nem voltak ott, valószínűleg Gustavot és Georgot értesítették, akik éppen egy interjún voltak. Simone és Gordon éppen bent voltak. Tom pedig egyedül gubbasztott a padon. Sally nem ment oda hozzá. Úgyse tudna neki semmit mondani. Hiszen ő is ugyanolyan szarul volt, mint Tom.
Simone és Gordon hamarosan kijöttek, majd elköszöntek Tomtól és hazamentek. Tom intett Sallynek, hogy menjenek, de a lány csak rázta a fejét. Külön akart bemenni hozzá. Tom megértette és bement.
Sally 20 percet várt, majd Tom kijött. A szeme könnyes volt, ránézett Sallyre, odaintette neki, hogy hazamegy, és majd jöjjön. Sally csak némán bólintott egyet.
Lassan felállt, majd a műtő felé vette az irányt. Benyitott. Minden úgy volt még, ahogy az orvosok hagyták. Csupa vér volt minden, a földön véres rongyok és papírok hevertek, véres eszközök feküdtek az ágy melletti kis asztalon. Bill ott feküdt a műtő közepén. A fehér párna, ami alatta volt, már vörös volt a vértől. Sally az ágy mellé húzott egy széket, és leült rá. Megfogta Bill kezét...és most még jobban beléhasított a hiány és a szomorúság keveréke. Az a rossz érzés, amikor valaki elveszít egy olyan embert, aki számára fontos volt.
Sally egy darabig csak nézte Bill testét, majd a fiú kezét az arcához emelte.
- Ne haragudj... - suttogta Sally. - Ne haragudj, hogy nem tudtam odamenni, hogy segítsek. Kérlek, ne haragudj! Bill...
Sally ráborult Bill testére és zokogott. Hirtelen valaki kopogtatott az ajtón. Sally kicsit megijedt, azt hitte, hogy itt is rá akarnak törni az életére. De amikor egy fehér köpenyes alakot látott meg, kicsit megnyugodott.
- Elnézést kisasszony, de ki kellene mennie. El szeretnénk szállítani a testet.
- Persze, megyek. - Sally adott egy utolsó csókot Bill szájára, majd még visszanézett az ajtóból, és elhagyta a műtőt.
- Szegény pára. - suttogta az orvos, mikor Sally elhagyta a kórházat.
Sally a sötét utcákon gyalogolt haza. Nagyon félt, minden sarkon előre benézett és a legrövidebb úton próbált hazamenni. Nem volt órája, de körülbelül este 11re saccolta az időt. További 10 perc gyaloglás után hazaért. Mikor benyitott Tom a kanapén ült és aludt. Túl fáradt volt már.
Sally gyorsan bezárta a házat, az összes ablakot és bement a szobájába...vagyis a Billel közös szobájába. A csomagjaik ott hevertek a szoba közepén, ezek szerint kiszedték őket a vonatból. A vonatból...ami olyan sok fájdalmat okozott mindenkinek. Hirtelen Sally a szoba előtt egy fekete árnyat pillantott meg.
- Most jöttél haza? Tom már régen alszik. - Saki állt az ajtóban. - Én itt leszek egész éjszaka, úgyhogy aludj nyugodtan.
- Ja, rendben. Ki hozta ezeket haza? - mutatott a bőröndökre.
- Olyan 10 óra körül értesítettek, hogy megvannak a csomagok, gondoltam hazahozom őket.
- Jó. De most azt hiszem, én lefekszek. Túl fáradt vagyok.
- Rendben. És ne félj, egész éjszaka őrködök. Aludj csak. - Saki becsukta az ajtót.
Sally eltette a bőröndöket és lefeküdt az ágyra. Minden Bill illatú volt. Minden úgy volt, ahogy ők ketten hagyták. Sally felállt és odament Bill „kincses ládájához”, ahol az ékszereit tartotta. Kivette belőle Bill kedvenc gyűrűjét és felhúzta az ujjára.
- Ezt mindig hordani fogom és sosem foglak elfelejteni. - suttogta Sally, adott egy puszit a gyűrűre, majd fogta Bill párnáját és takaróját, és azokkal együtt elaludt... | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
